Hans-Ulrich Grimm: A leves hazudik

A leves hazudik. De a pékmester kenyere sem mindig teljesen őszinte, a zsemlék sem, sőt a sütemények is svihákok.

Ódivatú elképzeléseket dédelgetünk ételeinkről, amelyek már rég nem azok, amik valaha voltak.

Az eper íze nem az eprektől származik, hanem egy ausztrál fa fűrészporából, a kókuszízt egy Trichoderma viride nevű gomba termeli, a barack ízét a ricinusból nyerik, a citromét pedig egy penészgombából. A marcipán zöldborsóból is készülhet, a homár és a garnélarák vagy akár a sertéshús is a tenger mindeddig észre nem vett gyümölcseiből. Füstölés helyett műfüsttel permetezik be a sonkákat és kolbászokat, és mert a műfüst nem tartósít, valamennyi tartósítószer is kerül a termékekbe…

Mindegy, hogy csecsemőeledel vagy gyümölcsjoghurt, felvágott vagy sütemény, nem azt esszük, amit eszünk; az ipar láthatatlanul fűszerez, a hatások ismeretlenek.

Vajon mi a közös a csokoládéban, a kutyaeledelben és a szájvízben? Mi az, ami a műsajtban éppúgy benne van, mint a perecben és a fogkrémben? Egy jó adag kémia adalékanyagokkal fűszerezve: szinte nincs termék asztalainkon és tányérjainkban a modern élelmiszer-feldolgozás közreműködése nélkül.

Madártollból bonbon vagy péksütemény készíthető, zöldborsóból marcipán, baktériumokból kávétejszín vagy krémsajt – az aromák segítségével minden ehetővé válik.

Szervezetünk azonban abból él, amit elfogyaszt. Az ételek az ember számára bizonyos szempontból olyanok, mint a benzin az autó számára. Senki sem merné megkockáztatni a kísérletet, hogy autójába beletöltsön valamit, aminek ugyan benzinszaga van, de valójában víz benzinaromával. Még akkor sem, ha ez természetazonos benzinaroma.

Ételeink szép új világában a címzett valahol lemaradt. Ha ételeink csak olyanok mintha, olyan az ízük, mintha, és olyan az illatuk, mintha, akkor szervezetünk is csak úgy fog működni, mintha…

Mindegy, hogy kenyér, virsli vagy csecsemőeledel, érzékeinket manipulálják és átprogramozzák – a műételek szintjére. A botrány folyamatos, a kockázatokat senki sem ismeri.

Néhány részlet a könyvből:

“A Knorr Tyúkhúsleves csigatésztával nevű terméke például csak két gramm szárított tyúkot tartalmaz, granulátum formájában. Ez nem több, mint 7 gramm eredeti tyúknak felel meg (“nedves tyúk” elnevezéssel). Természetesen nincs a világnak olyan szakácsa, aki ebből tyúkízt tudna varázsolni négy tányér leveshez. A Knorr képes erre egy gramm “aromával”: a gyári ízzel. Ez ugyan nem lesz igazi tyúkhúsleves, de “összehasonlítható megoldás”, ahogy a Knorr egy vegyésze ezt a folyadékot nevezi.”

“A Maggi is hasonlóképpen csinálja. Az úgynevezett Marhahúslevesbe literenként 2,3 gramm marhazsiradék és minimum 670 milligramm húskivonat kerül. Ezt a felirat szerint mennyiségileg egyéb anyagok megelőzik: jódozott só, aroma, ízfokozók (nátriumglutamát, E 631, E 627). Tulajdonképpen túlzás a készítményt az elenyésző mennyiségű, milligrammos nagyságrendű húskivonat után elnevezni. Lényegesebb alkotórészei alapján “jódozott sóaromaízfokozó levesnek” kellene hívni.”

A leves hazudik. De a pékmester kenyere sem mindig teljesen őszinte, a zsemlék sem, sőt a sütemények is svihákok.